Lila akác köz született feleségek nélkül

Eljött hát a szombat reggel és ezzel a költözés ideje is. 8-ra hívtuk a taxit, de természetesen már 7:20- kor telefonált a sofőr, hogy ő már megérkezett. A hívásra felriadtunk, kipattantunk az ágyból, még utoljára leellenőriztük, hogy az összes dolgot beraktunk-e a bőröndökbe, aztán elkezdtük lehordani őket a kocsihoz. Bezsúfoltunk mindent, egészen érdekesen nézett ki az autó, megittunk az elmaradhatatlan ébresztő jegeskávét Virággal és Tamással, majd elindultunk a nagy útra. Szerintünk Táltos szentül meg volt győződve arról, hogy ismét repülni fogunk. Összerakta az információkat, minden bőrőnd velünk van, a box sem maradt otthon, ez már tuti, más nem is következhet csak újra az a fránya repülés:) Ennek köszönhetően egész úton riadalom volt  a szemében, folyamatosan nyüszögött, szörnyen viselkedett, de nem kellett sok idő, hogy megnyugodjon. Amint kiszálltunk a csodálatos lakóparknál, mind a hárman megkönnyebbültünk. Kipakoltunk, egyeztettünk a portásokkal, hogy mi tényleg azok vagyunk akik és van kulcsunk a lakáshoz stb. Feljutottunk a 15. emeletre, beverekedtük magunkat a lakásba az óriási táskákkal és jóleső érzéssel levetettük magunkat a kanapéra. Megérkeztünk az Akác közbe. Na jó az igazi neve Acacia Estates, de olyan "szüli felis". Most már akár valódi született feleség is lehetek, a hely adott hozzá:) Egy gyors körbetekintést követően rá kellett jönnünk, hogy ezer apró dolgot kell majd vennünk, elsősorban tisztítószereket. Szerencsére a ház aljában van egy kis bolt, ahol az alapvető dolgokat be lehet szerezni. Itt sikerült vennünk szivacsot és Mr. Muscle-t, neki is eshettem tehát a legfontosabb helyiségnek : a fürdőszobának. Amint elkészültünk, olyan fáradtság lett úrrá rajtunk, hogy le kellett dőlni egy röpke órácskára. Persze bírtunk volna tovább is aludni, de természetesen estére már program volt, Virágék érkeztek 7 órára háztűznézőbe. Megnézték a lakást, a kertet, a medencét, a kosárpályát, a tollaslabda pályát, a garázst, a tetőt, egyszóval az egész helyet, majd elindultunk a Venice Piazzara, ahol épp a kínai újévet ünnepelték. 

Nagyon érdekes műsorral készültek, megérte elmenni pláne nekünk akik még soha nem ünnepeltek kínai új évet ami idén a sárkány éve. Ezt úgy írom mint aki tudja mit jelent de igazából se Ákos se én nem vagyunk teljesen képben. Volt oroszlán meg sárkány, a két fő attrakció között pedig doboltak, harci táncokat mutattak be és amit nagyon nem tudtunk hová tenni az a nagyfejű pufi emberek techno zenére lenyomott tánca volt. Ezt még két mangó daikirivel sem volt egyszerű feldolgozni!!!

Innen áttaxiztunk Eastwoodba ahol Tomiék kollégájáékhoz voltunk hivatalosak. Eszméletlen finom vacsorát készítettek, valami lazacos-spenótos-mangós kaját. Azóta is várom a receptet Tatianatól de csak nem akar megérkezni... Természetesen Tanduay Ice-t ittunk mellé, aztán mikor ez elfogyott előkerült valami chilei bor a hűtőből. Egy kis ejtőzés után nyakunkba vettük az éjszakát és lementünk az egyik bárba. Itt gyakorlatilag egymást érik ezek a helyek, nekünk sikerült azt kiválasztani, ahol a legbunkóbb pincér dolgozott. Sebaj, kicsire nem adunk, gyorsan rendeltünk egy üveg Bacardit, biztos ami biztos. Mire elpusztítottuk az üveget, kellően beszédesre itta magát mindenki. Horge a spanyol srác gyakorlatilag elkezdett egy érthetetlen angol nyelven kommunikálni, nevezzük spanglish-nek, szórakoztató volt, bár onnantól kezdve már nem sok mindent értettünk. Hajnali kettő körül elindultunk haza, marha fáradtak voltunk, húzós nap volt, költözés, takarítás, mulatás... Szükségünk volt már egy kis pihenésre.

Vasárnap elindultunk felfedezni a Market Market-et. Ezer féle dolgot kellett vásárolnunk a lakásba. Törölközőkkel, fogasokkal, felmosóval meg a franc  sem tudja, hogy még mivel megpakolva elindultunk a supermarket részre. Itt döntöttünk úgy, hogy én inkább leülök egy lépcsőre az ezer zacskónkkal és Ákos egyedül megy be a boltba.  Szerencsére ekkorra már Tamásék is megérkeztek, meg is mutattuk nekik gyorsan, hogy hol lehet Eukanuba-t jó áron venni. Kaptak is az alkalmon és ha már itt voltunk mi is vettünk egy  15 kg-os zsákot Táltónak. A taxiba persze nem volt egyszerű beszállni, 2x15 kg kutyakaja és vagy 10 hatalmas szatyor... Kaptuk is a szokásos plaszfiftiszőőőőr dumát, nem is kérdés hiszen négyen voltunk es voltak csomagjaink. Hogy jövünk mi ahhoz, hogy kihasználjuk a taxit??? Persze mondtuk, hogy törnondömítör és nem adtuk egy árva pesos jattot sem. Kipakoltunk, medencéztünk, vacsoráztunk majd felmentünk az épület tetejére a lounge-ba kártyázni és iszogatni. Elképesztő kilátás nyílik a városra, mondjuk elég félelmetes, hogy üveggel van körülvéve. Ákos nem is mert kisétálni a széléig. A hős...

Hétfőn délután volt az első angol órám. Gyomorideggel megérkeztem Ákos irodájába, hogy találkozzak Shereevel. Lebattyogtunk a kávézóba és kezdetét vette a tanulás. Természetesen megint túlaggódtam magam, jobban ment, mint gondoltam volna. Ezután ismét Market Market, mivel a fejembe vettem, hogy ugyan nem tudok túl sok mindent megfőzni, de én ma este akkor is paprikás krumplit készítek, ha törik, ha szakad. Erre talán még én is képes vagyok, bonyolultabb kajákat egyelőre nem szívesen vállalok. Az első akadály a kolbász mert itt az nincs. Hiába kerestem, sehol sem volt. Emlékeztek még a hungarian sausage-ra, ugye? Na azt inkább nem raknék bele akármennyire is „magyar”. Sebaj, veszek virslit, én úgyis jobban szeretem azzal. Ez volt a következő akadály... Itt édes a virsli, van olyan, amelyik piros, a hot-dog-hoz is ezt a csodát használják, ehhez még az Ocean Park-ban volt szerencsénk. Végül az, ami a legjobb választásnak tűnt sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mivel a Lidl legolcsóbb virslijéhez képest is kritikán aluli volt az íze. Ennyit az itteni prémium virsliről... Igazán szórakoztató bevásárlás volt. Jaaaa és vettem még csemege ubit is, de erről pár sorral később.

Paprikás krumpli, édes-savanyú uborka és az elengedhetetlen Boracay rum

Tehát hazaértem, elkezdtem a főzést. Krumpli- és hagymapucolás egy óriási késsel, mivel nem volt más itthon. Halált megvető bátorsággal készítettem elő az alapanyagokat. Lényeg a lényeg, ahhoz képest, hogy milyen lehetőségeim voltak, sikerült egy igazán jó kis paprikás krumplit összedobni. Kikészítettem mindent, mire Ákos hazaért, egy szava sem lehetett. Aztán beleharaptunk az uborkába...Valami szegfűszeges, édeskés, leírhatatlan ízű dolgot fedeztünk fel benne. Gyanús is volt a neonzöld leve... Nem lett a kedvencem, mondjuk Ákos lelkesen eszegette, de lehet, hogy csak udvariasságból. Szóval első főzésünk kipipálva, erre sem lesz gondom megint pár hónapig  Azt hiszem itt sem válik belőlem nagyobb szakács, mint otthon. 

Kedden levert minket a víz a reggeli kutyasétáltatás közben. Bocsánat, nem reggeli, mivel itt teljesen eltolódtak a dolgok, délelőtti inkább. Van egy út, ami felvezet a parkolókig és egy vékony ámbár olyan fél méter magas betonsáv szegélyezi. Táltos ugye marha boldog volt, mivel elengedtük egy kicsit. Sajnos itt kötelező a póráz, ezért elég ritka, hogy szabadon rohangálhat a gyerek. Olyan lelkes lett, hogy nagy lendülettel elindult Ákos felé én pedig már a hintaló mozgásából láttam, hogy baj lesz! Felugott erre a vékony betonszegélyre, nem látta, hogy a másik oldalán igen csak nagy mélység tátong. Próbálta menteni a menthetőt, ezért  újra elrugaszkodott és hassal landolt a villanyórák tetején. Onnan lepattant és vagy két és fél métert zuhant majd természetesen félig a hátán landolt. Mindkettőnk arcára fagyott a mosoly, de szerencsére vigyorogva, ugrálva mászott ki a villanyórák mellől. Azért persze látszott rajta, hogy megszeppent, de nekünk előadta, hogy mennyire vagány és, hogy semmi baja nincsen. Én biztos voltam benne, hogy őt ismerve minimum egy lábtörés vagy hasonló, de valami isteni csoda folytán egy kis horzsolással megúszta a kalandot. 

A mélység:)

Porcelán, bizony!!!

A szerda és a csütörtök eseménytelenül telt, főleg, hogy szinte ki sem mozdultam. Ákostól kaptam egy remek kis sorozatot. Mindenkinek ajánlom, a címe Róma. Annyira rákattantam, hogy másfél nap alatt megnéztem az összes részt ami két évadot takar... Roppant „büszke” vagyok magamra. Szerdán azért megnéztük Greenhillst. Ez itt a nagyon drága és a nagyon gagyi találkozóhelye, amolyan "lengyelpiacos"... Vehettünk volna magunknak 150 pesosért gyenge minőségű Rolex karórát, viszont 3.000 pesosért pipec minőséget produkálnak mint például karcmentes kristályüveg (komolyan, adnak egy csavarhúzót, hogy karcold meg ha tudod), még a csatba is Rolex logó van gravírozva és a számlap körüli gyűrűn körben ott díszeleg a Rolex felirat. Balázsnak szeretettel : a legújabb IWC modellek is 4.000 pesos körül vannak :) Van persze 165.000 pesosért hiper- szuper eredeti designer táska is.Nagyon szórakoztató délelőtt volt, ennyi erőszakos eladóval már rég találkoztam.

Pénteken viszont újabb angol óra következett. Korábban mentünk be és Táltit is magunkkal vittük mondván, ne legyen olyan  sokat egyedül szegény. A délután nem is volt probléma, szépen elsétálgatott velem, megvárta amíg angolozom, szokás szerint remekül viselkedett. Hat óra felé megpróbáltunk hazajutni. Nem igazán sikerült... Nem elég, hogy a lehető legrosszabb időben végeztem, amikor a legnagyobb dugó van, még egy óriási, vérengző fenevad is volt velem. Negyed óra próbálkozás után végre hajlandó volt megállni egy taxis. Nem tudom mit gondolt, lehet azt hitte, hogy a kutyát majd az út szélén hagyom, de miután megkérdeztem, hogy mehetünk- e és jöhet- e a kutya, teljes pánikba esett és közölte, hogy a kutyával nem mehetek. Majd gondolkodott és azt mondta, hogy 1.050 pesosért elvisz az egyébként 70- 80 pesos körüli útra, így inkább próbálkoztam tovább... A következő elvitt volna, de miután mondtam neki, hogy csak órával vagyok hajlandó menni, ott is hagyott egy szempillantás alatt. Az utolsó volt a legjobb. Mondtam neki, hogy hova és csak órával. „Yes Mam” majd a következő saroknál, ami 20 méterre volt, közölte, hogy szálljunk ki, mert inkább mégsem visz el minket, neki nem lesz fuvara visszafelé. Na itt adtam fel a dolgot és hívtam Ákost, hogy elmeséljem a történteket. Szerencsére két óra múlva végzett, így inkább megvártuk, mivel hazajutni úgysem tudtunk volna. A Venice Piazza előnye, hogy rengeteg bár és étterem közül választhat az ember. Ennek köszönhetően gyorsan kinéztem egy helyet és  letoltam egy Long Islandet a nagy izgalomra, nehogy baj érjen és türelmesen, olvasgatva megvártuk Ákost. Azt hiszem nem nekem való itt a taxizás. Egyszerűen elképesztő, hogy haza akarsz menni, de nem tudsz és várnod kell, amíg mondjuk megfelelő sofőrt találsz vagy amíg jobb lesz a forgalom.  Később csatlakozott hozzánk Jun is, akivel sikerült egy remek kis estét eltölteni. Nem elég, hogy eszméletlen finom osztrigát ettünk, kiderült, hogy februárban Manilában lép fel a The Brand New Heavies. Teljes transzba estem, még sosem hallottam őket élőben, pedig az egyik kedvenc zenekarom. Legalább ez az információ bearanyozta az amúgy eléggé rosszul sikerült napomat. Ha ez nem lett volna elég, jó sokat beszélgettünk zenéről, mire kiderült, hogy a másik nagy kedvencem, a Dreadzone nem csak egy ismeretlen zenekar Jun számára, hanem szereti és ismeri is őket, ráadásul felvett 4 számot a kedvenc MP3 válogatásába ami mindig a kocsijában van. Ki nem nézte volna belőle az ember, belopta magát a szívembe. Szóval most várom tőle a részleteket a februári koncertről, legalább a szülinapi mulatság letudva.

Az első osztriga tál

Éjfél körül megérkezett Tamás is, ittunk vele is még néhány italt aztán mentünk együtt haza. Ma este nálunk aludt, mégpedig azért, mert másnap reggel indultunk a Caliraya tóhoz. A srácok nagyszájúan közölték, hogy ők nem fekszenek le, mert még beszélgetnek, iszogatnak, nekik nem kell az alvás blablabla... Tudjátok milyenek, főleg ha még isznak is  Reggel 4-kor még azt tervezgették, hogy rendeljenek-e valamit a Mekiből és kihúzzák-e ébren az indulásig... Ezt talán már említettem korábban, hogy itt van házhozszállítás a Mekiből! Szerencsére inkább lefeküdt mindenki aludni, de azért rányomta a másnapra a bélyegét ez a kis dínom-dánom. Erről viszont majd legközelebb!