Caliraya, Daranak és Metrowalk

Eljött a legközelebb ideje, kicsit elcsúsztam időben, de megpróbálom pótolni a lemaradásom. Szóval a srácoknak két óra, nekem pedig négy óra múlva muszáj volt felkelni a kegyetlenül hangosan ébresztő telefonokra. Ákos biztosra ment, mind a három telefonunkon beállított ébresztőt de ennek ellenére nekik marha nehezen ment az ébredés. Véleményem szerint igencsak dolgozott még bennük az esti sör és az a fantasztikus Boracay rum. „Hajnali” 7.10- re meg is érkeztünk Ákos irodája elé, mindenki elfoglalta a helyét a számára kijelölt autóban és útrakeltünk. Na persze nem eszik olyan forrón a kását a helyiek, így először még elugrottunk Jasperékhez felvenni egy labradoodle (labrador és valami keverék) kiskutyát akit aztán lepasszoltunk Randy anyukájáéknál és biztos ami biztos beültünk reggelizni mert ugye sietünk... itt így sietnek az emberek... Tomi Cristian-nal és Cat- tel utazott, mi pedig Táltossal és Ákossal bevágódtunk Randy autójába. Tomi próbált kicsit aludni, de vagy hirtelen kellett fékezni, vagy amikor már éppen elaludt megérkeztünk valami néznivalóhoz, ezért egyre rosszabb arcokkal fordult ki a kocsiból. Az alvásos ötletet én is támogattam, csak engem nem keltettek fel a fékezések. Szerencsére a bárhol és bármikor képes vagyok aludni! A hátizsákomat becsaptam a fejem alá és már el is borultam...

Az első állomásunk előtt megálltunk egy hihetetlenül zöld réten készíteni pár fotót. Ezután következett egy kilátó aminek természetesen nem emlékszünk a nevére. Volt ott egy marha jó kötélpálya, amin végig lehetett csúszni az egész terepen. Lehetett volna, de Randyék nem voltak túl bátrak, mi pedig még nem győztünk az előző este fölött. A csatolt képen láthatjátok, hogy mennyire szép is volt a hely. Innen elindultunk a Daranak vízeséshez. Nekem ez volt a kedvencem az egész nap folyamán. Kicsit olyan érzésem volt, mintha a Krka vízesésnél jártunk volna. Elképesztő volt az egész. A köveken átmászva tudsz eljutni olyan részre, ahol a vízbe is be lehet menni.  Végre egy hely, ahol Táltos is tudott egy kicsit úszkálni, persze nem kis zavart okozva ezzel a helyiek között. 10 perc elteltével már mindenki rajta nevetett, hozta a formáját ahogy azt tőle már megszoktuk. Szikláról ugrált, körbe-körbe úszkált a bedobott fadarab körül mert ugye nem találta, produkálta magát mint mindíg. Sajnos sietősen kellett továbbállnunk mivel a helyiek mentalitásához hűen, nagyon megcsúszva az idővel, másrészt pedig nem volt épp nagy meleg,  a kocsihoz menet az eső is elkezdett szakadni.  Nyáron viszont szeretnénk ide visszajönni, mert jobb időben talán már én is bátorkodom majd fürdeni, nem csak a fiúk!

Daranak vízesés

Újabb két óra autózás következett, hogy végre elérjük az út igazi célját, Calirayat. Mire odaértünk, ugyan tudom, hogy viccesen hangzik, de igencsak lehült a levegő, alig volt 26 fok!!! Baromira éhesek voltunk már, azonban az ebédet sikeresen lekéstük bár felajánlották, hogy a napidíjból ugyan nem engednek de csatlakozhatunk a szálloda vacsorájához 7 óra körül ami újabb 5 órányi éhezést jelentett volna. Ebből mi nem kértünk így az a megállapodás született, hogy hajókázás előtt mindenképp ebédeljünk meg valahol. Randy 20 méterrel odébb talált egy helyet, ahol lehetett enni. Mindennek néztük a kis viskót, csak pont olyan helynek nem, ahol konyha is van. Először levezettek minket egy mélyebb helyre. Nem is tudom hogy fogalmazzam, egy kis szinteltolás lehetett??? Ez egy terasz szerűség ahol  gyorsan rájöttünk, hogy a beeső esőn kívül van még egy zavaró tényező, mégpedig az, hogy elég erősen átfújja a szél. Így maradt az első opció, a fenti rész. Én leültem teljesen libabőrősen, Ákos a mai napig azon nevet, hogy hogy vagyok képes még itt is fázni. Nem tehetek róla, anyától örököltem... A fiúk rendeltek egy csomó kaját amit majd megosztunk és természetesen sört, hiszen már elmúlt dél! Hamarosan megjött a kaja, nagyon jól nézett ki és nagyon nagyon finom volt. Ki sem néztük volna ebből a kis viskóból, hogy ilyen ebédet rittyentenek össze nekünk. Egy kis ejtőzés után elballagtunk a hajós bácsikhoz. Most már szerettünk volna tényleg beugrani a hajóba és megnézni, hogy miért is jöttünk, de a hajó csak fél óra múlva indult, így azt javasolták nekünk, hogy várakozás helyett inkább nézzük meg a Japán kertet. Jó döntés volt, óriási, csodaszép kertet képzeljetek el, sajnos a  képek nem adják vissza teljesen a látnivalót.

Persze azért itt is jól szórakoztunk... Minek is lenne a mosdóban víz? Hiszen a wc nem azért van, hogy használd, kezet mosni meg ugyan minek ha úgysem használod a wc-t? Mindegy...  Mondjuk a kis házikóban még durvább volt a helyzet, kb 20 cm magas porcelán valami, viszont volt egy vödör víz benne egy merőkanállal. Nem viccelek, merőkanállal!!! Ehhez képest a japán kert egy igazi toalett paradicsom volt! De hagyjuk is a wc témát... Nagyjából időben visszaértünk a hajóhoz és most végre tényleg elindulhattunk. Azt hiszem nem meglepő, hogy a vízen még hidegebb volt, így én egy törölközővel bebugyolálva utaztam, de így legalább elviselhető volt az idő. A tó mellett félelmetes házak voltak, az igazán gazdagok engedhetik csak meg ezt maguknak. Ennél jobban nem lehet leírni, mindenki el tudja képzelni. A fordulónál viszont az eddigieket is felülmúló házikó állt. Nem nem... nem is házikó... Eszméletlen nagy palota, hatalmas aranyozott szobrokkal a teraszon, külön hajóval, külön úszó étteremmel, stb... Nem tudok annyi képet feltölteni, hogy minden látható legyen rajtuk. Ez a „viskó” az egyik híres, helyi színésznőé, gondolom a saját hajó azért kell, hogy a vendégeket szállítsa a fogadásokra...

Figyeljétek az aranynénit :)

Visszafelé érdekes élményben volt részünk. Sok-sok éve kutyázom már, de ilyennel még nem találkoztam. Az egyik forduló után a fák közül előbukkant egy szintén óriási ház. Ez még önmagában nem is lenne érdekes, de egyszer csak vagy 4-5 boxer-masztiff keverék vetette bele magát a vízbe és elkezdték üldözni a hajót. Ráadásul nagyon kitartóan, ez ám a terület őrzés, igazi házörzők, itt biztosan nem tör be senki. Aztán jött Táltos, marha keménynek hitte magát a hajóból, erősen ugatott, hogy majd ő megmutatja. Megnéztem volna, ha szemtől szembe van velük... Mindegy, a kis lököttem megint hülyét csinált magából ahogy szokott, de mi így szeretjük. Minden nap csinál valami olyat, amin lehet nevetni. Naplemente után értünk vissza a kocsikhoz majd elindultunk visszafelé. Megbeszéltük, hogy megállunk Antipoloban, ahol Randy lakik, mert nyílt valami Ice Bar és érdemes lenne megnézni. Így is tettünk, de ha jól emlékszem 2 perc alatt húztuk fel magunkat annyira Ákossal, hogy inkább átmentünk a szomszédos helyre. A méreg oka az volt, hogy egyből vittük Táltost és megmutattuk, hogy mi vele vagyunk, nélküle nem megyünk be. „Ok Sir, yes Sir, It’s ok Sir”. Egy kérésük van, a másodikra ne vigyük fel, mert az az étterem rész. Ez nem jelentett akadályt hiszen oda eleve nem is akartunk menni, de ekkor jött a csavar. Befizettük a pénzt, majd indultunk volna, ahol is az ajtónálló „bouncer” közölte, hogy nem vihetjük be Táltót, aztán jó vigyük, de a fal mellé feküdjön le. Elindultunk, majd megint elénk állt és közölte, hogy inkább mégsem. Azt hiszem itt láttam Ákos arcán, hogy igazán uralkodik magán. Visszafordult, határozottan visszakérte a pénzünket és átballagtunk a szomszédba. Amit azt hiszem így utólag egyikünk sem bánt meg. Én Cat-tel elkezdtem koktélozni, na jó ez enyhe túlzás, mert gyakorlatilag egész nap nem beszélt semmit, szóval azon kívül, hogy koccintottam vele, túl sok kommunikáció nem volt. Sebaj, nem egy beszédes típus. És akkor elkezdődött a ladyboy show :) Tánc, ruhacsere, éneklés, playback : egyszóval minden volt, amit csak akartunk. Ezután pedig bemutatták tűzzsonglőr tudományukat, ami azért jobbra sikerült, mint a táncos, utánzós :)
Amúgy nagyon helyesek voltak, lehetett velük beszélgetni mindenféléről, többek között azt is megkérdeztük, hogy hová rejtik ilyenkor a „rejtenivalót”. Ezt kaján mosollyal az arcukon meg is válaszolták : mára nincs mit rejtegetni mert a pisztolyhoz a tár már nincs meg :) Éjjel 1 körül sikerült hazaérnünk, hulla fáradtan beestünk a zuhany alá, onnan meg az ágyba. Ki kellett pihenni magunkat, hiszen vasárnap délután jelenésünk volt.

A vasárnapi program mókás volt. Mégpedig azért, mert egy olyan lánnyal találkoztunk, akivel évek óta egy helyen önkénteskedünk és évek óta fórumozunk ugyanazon a helyen, de még sosem találkoztunk élőben. Erre tessék, írt nekem egy levelet, hogy két hetet fog itt tölteni Manilában és ha van kedvünk, akkor fussunk össze. Mindketten úgy gondoltuk, hogy remek alkalom ez egy találkozásra. Mivel egyikőnk sem volt még a Mall of Asia-ban, ezért ide beszéltük meg a találkozót. Ez egy irgalmatlanul nagy bevásárlóközpont, de számunkra a lényeg az volt, hogy az öbölben van és rengeteg bár és étterem van a környékén. Először egy óriáskerékre ültünk fel, utána pedig kötélpályán átcsúsztunk az egész tér felett. Na ezután jöhetett az italozás :) Azt hiszem sikerült egy jó kis napot eltölteni együtt és várjuk vissza Tündét.

Ebéd Donnal az egyik legrégebbi indiai étteremben

A következő héten nem történt semmi nagyon különös, kétszer ebédre voltunk hivatalosak,először Peter-ékkel talaálkoztunk, tudjátok, tőlük béreljük a lakás. Másnap pedig Don-nal ebédeltünk egy jót az egyik legrégebbi indiai étteremben.  Szóval a hétköznapok eseménytelenül teltek, de aztán eljött a szombat. Az egyik magyar srác, Laci barátnője szaxofonozik egy zenekarban, elvileg az ő koncertjükre mentünk Eastwoodba. El is értünk a helyre, láttuk, hogy hol lesz, de gondoltuk van még időnk, így Virággal és Tomival iszogattunk még egy kicsit. Ennek az lett a vége, hogy a koncertről teljes egészében lemaradtunk, de mentségünkre szóljon, senki nem mondta, hogy csak egy 25 perces blokkot tolnak le mivel nem ők az egyedüli fellépők. Itt ez bevett szokás, sokszor inkább több banda játszik garantálva a változatos programot. Roxynak megígértük, hogy a következőn rendesen megjelenünk, de ez most így alakult. Innen elballagtunk egy mexikói étterembe és megpróbáltuk megvitatni, hogy hova is menjünk tovább. Metrowalkra esett a választás, így legalább Ákos is villoghatott egy kicsit, hogy majd ő megmutatja hova kell menni.
Fogtunk egy taxit, plusz 100 pesosért simán bepréselhettük magunkat 6- an, a látvány biztosan csodálatos volt  Kár, hogy semmit nem láttam, mert elől ültem Ákos ölében és próbáltam magam a térdeimmel és a fejemmel kitámasztani. „Kényelmes” utazás volt, de 10 perc elteltével  végre megérkeztünk a Decades-be. Én még életemben nem láttam ekkora kidobókat, le is fotózott velük Ákos, csak, hogy lássuk a méretbeli különbségeket. Amikor megérkeztünk még alig lézengett pár ember, de Virágnak és nekem nem kellett sok idő, hogy táncra perdüljünk, ennek a bátor ötletnek köszönhetően több embernek is megjött a kedve, így amint megtelt a hely, igazán szép kis társaság alakult ki körülöttünk.  Azt hiszem az a három, négy vagy talán öt kör  B52-es koktél egy kissé megártott Ákosnak, mert nem elég, hogy kezdett nagyon berúgni, még táncolt is. Mióta együtt vagyunk azt hiszem most láttam másodjára táncolni. A mozgáskoordináció nem annyira ment, így folyamatosan vagy fellökte vagy megtaposta a szerencsétlen 150 centis helyieket, én meg nem győztem szórni a népre a sorry-kat. Éjjel fél három körül nagy nehezen elindultunk haza, erről több szót nem is ejtenék, elég volt megélni. Még szerencse, hogy van házhozszállítás a McDonald’s- ból, életet mentett. Mármint Ákosnak, olyan éhes volt, hogy egész úton próbált kaját szerezni, amikor meg végre hazaértünk és a portások segítségével megrendelte a Dönci kaját, felértünk, míg én levittem Táltost kizárt a lakásból, mire bejutottam közölte, hogy akkor ő most lefekszik, de én várjam már meg a kaját, szóval...ennyi részlet elég az éjjelről, elég annyit tudni, hogy most egész héten Luca hét van. Jóvá kell tenni azt a viselkedést :)

Nagy nehezen magunkhoz tértünk vasárnap és átballagtunk Virágékhoz palacsintázni, de előtte bazároztunk. Jó sok gagyi cucc egy helyen, mókás volt. Voltak viszont gyönyörű kézzel készített bútorok, majdnem bevásároltunk az erkélyre de aztán Tomi mondta, hogy ahová most hétvégén készülünk, ott fele ennyiért meg lehet venni ugyanezt úgyhogy nem vettünk inkább semmit. A terv az lett volna, hogy palacsinta után kártyázunk még, de azt hiszem nem meglepő, hogy inkább hazajöttünk ledőlni. Minden energiánkat kivette a szombat este. Tehát megvolt az első bulink is Manilában, azt hiszem itt sem értékelik kellőképpen a tánckultúrámat, de nem baj...Ennél jobb már úgysem lesz.

Hamarosan jelkentkezem a legfrissebb kalandjainkkal!

Lila akác köz született feleségek nélkül

Eljött hát a szombat reggel és ezzel a költözés ideje is. 8-ra hívtuk a taxit, de természetesen már 7:20- kor telefonált a sofőr, hogy ő már megérkezett. A hívásra felriadtunk, kipattantunk az ágyból, még utoljára leellenőriztük, hogy az összes dolgot beraktunk-e a bőröndökbe, aztán elkezdtük lehordani őket a kocsihoz. Bezsúfoltunk mindent, egészen érdekesen nézett ki az autó, megittunk az elmaradhatatlan ébresztő jegeskávét Virággal és Tamással, majd elindultunk a nagy útra. Szerintünk Táltos szentül meg volt győződve arról, hogy ismét repülni fogunk. Összerakta az információkat, minden bőrőnd velünk van, a box sem maradt otthon, ez már tuti, más nem is következhet csak újra az a fránya repülés:) Ennek köszönhetően egész úton riadalom volt  a szemében, folyamatosan nyüszögött, szörnyen viselkedett, de nem kellett sok idő, hogy megnyugodjon. Amint kiszálltunk a csodálatos lakóparknál, mind a hárman megkönnyebbültünk. Kipakoltunk, egyeztettünk a portásokkal, hogy mi tényleg azok vagyunk akik és van kulcsunk a lakáshoz stb. Feljutottunk a 15. emeletre, beverekedtük magunkat a lakásba az óriási táskákkal és jóleső érzéssel levetettük magunkat a kanapéra. Megérkeztünk az Akác közbe. Na jó az igazi neve Acacia Estates, de olyan "szüli felis". Most már akár valódi született feleség is lehetek, a hely adott hozzá:) Egy gyors körbetekintést követően rá kellett jönnünk, hogy ezer apró dolgot kell majd vennünk, elsősorban tisztítószereket. Szerencsére a ház aljában van egy kis bolt, ahol az alapvető dolgokat be lehet szerezni. Itt sikerült vennünk szivacsot és Mr. Muscle-t, neki is eshettem tehát a legfontosabb helyiségnek : a fürdőszobának. Amint elkészültünk, olyan fáradtság lett úrrá rajtunk, hogy le kellett dőlni egy röpke órácskára. Persze bírtunk volna tovább is aludni, de természetesen estére már program volt, Virágék érkeztek 7 órára háztűznézőbe. Megnézték a lakást, a kertet, a medencét, a kosárpályát, a tollaslabda pályát, a garázst, a tetőt, egyszóval az egész helyet, majd elindultunk a Venice Piazzara, ahol épp a kínai újévet ünnepelték. 

Nagyon érdekes műsorral készültek, megérte elmenni pláne nekünk akik még soha nem ünnepeltek kínai új évet ami idén a sárkány éve. Ezt úgy írom mint aki tudja mit jelent de igazából se Ákos se én nem vagyunk teljesen képben. Volt oroszlán meg sárkány, a két fő attrakció között pedig doboltak, harci táncokat mutattak be és amit nagyon nem tudtunk hová tenni az a nagyfejű pufi emberek techno zenére lenyomott tánca volt. Ezt még két mangó daikirivel sem volt egyszerű feldolgozni!!!

Innen áttaxiztunk Eastwoodba ahol Tomiék kollégájáékhoz voltunk hivatalosak. Eszméletlen finom vacsorát készítettek, valami lazacos-spenótos-mangós kaját. Azóta is várom a receptet Tatianatól de csak nem akar megérkezni... Természetesen Tanduay Ice-t ittunk mellé, aztán mikor ez elfogyott előkerült valami chilei bor a hűtőből. Egy kis ejtőzés után nyakunkba vettük az éjszakát és lementünk az egyik bárba. Itt gyakorlatilag egymást érik ezek a helyek, nekünk sikerült azt kiválasztani, ahol a legbunkóbb pincér dolgozott. Sebaj, kicsire nem adunk, gyorsan rendeltünk egy üveg Bacardit, biztos ami biztos. Mire elpusztítottuk az üveget, kellően beszédesre itta magát mindenki. Horge a spanyol srác gyakorlatilag elkezdett egy érthetetlen angol nyelven kommunikálni, nevezzük spanglish-nek, szórakoztató volt, bár onnantól kezdve már nem sok mindent értettünk. Hajnali kettő körül elindultunk haza, marha fáradtak voltunk, húzós nap volt, költözés, takarítás, mulatás... Szükségünk volt már egy kis pihenésre.

Vasárnap elindultunk felfedezni a Market Market-et. Ezer féle dolgot kellett vásárolnunk a lakásba. Törölközőkkel, fogasokkal, felmosóval meg a franc  sem tudja, hogy még mivel megpakolva elindultunk a supermarket részre. Itt döntöttünk úgy, hogy én inkább leülök egy lépcsőre az ezer zacskónkkal és Ákos egyedül megy be a boltba.  Szerencsére ekkorra már Tamásék is megérkeztek, meg is mutattuk nekik gyorsan, hogy hol lehet Eukanuba-t jó áron venni. Kaptak is az alkalmon és ha már itt voltunk mi is vettünk egy  15 kg-os zsákot Táltónak. A taxiba persze nem volt egyszerű beszállni, 2x15 kg kutyakaja és vagy 10 hatalmas szatyor... Kaptuk is a szokásos plaszfiftiszőőőőr dumát, nem is kérdés hiszen négyen voltunk es voltak csomagjaink. Hogy jövünk mi ahhoz, hogy kihasználjuk a taxit??? Persze mondtuk, hogy törnondömítör és nem adtuk egy árva pesos jattot sem. Kipakoltunk, medencéztünk, vacsoráztunk majd felmentünk az épület tetejére a lounge-ba kártyázni és iszogatni. Elképesztő kilátás nyílik a városra, mondjuk elég félelmetes, hogy üveggel van körülvéve. Ákos nem is mert kisétálni a széléig. A hős...

Hétfőn délután volt az első angol órám. Gyomorideggel megérkeztem Ákos irodájába, hogy találkozzak Shereevel. Lebattyogtunk a kávézóba és kezdetét vette a tanulás. Természetesen megint túlaggódtam magam, jobban ment, mint gondoltam volna. Ezután ismét Market Market, mivel a fejembe vettem, hogy ugyan nem tudok túl sok mindent megfőzni, de én ma este akkor is paprikás krumplit készítek, ha törik, ha szakad. Erre talán még én is képes vagyok, bonyolultabb kajákat egyelőre nem szívesen vállalok. Az első akadály a kolbász mert itt az nincs. Hiába kerestem, sehol sem volt. Emlékeztek még a hungarian sausage-ra, ugye? Na azt inkább nem raknék bele akármennyire is „magyar”. Sebaj, veszek virslit, én úgyis jobban szeretem azzal. Ez volt a következő akadály... Itt édes a virsli, van olyan, amelyik piros, a hot-dog-hoz is ezt a csodát használják, ehhez még az Ocean Park-ban volt szerencsénk. Végül az, ami a legjobb választásnak tűnt sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mivel a Lidl legolcsóbb virslijéhez képest is kritikán aluli volt az íze. Ennyit az itteni prémium virsliről... Igazán szórakoztató bevásárlás volt. Jaaaa és vettem még csemege ubit is, de erről pár sorral később.

Paprikás krumpli, édes-savanyú uborka és az elengedhetetlen Boracay rum

Tehát hazaértem, elkezdtem a főzést. Krumpli- és hagymapucolás egy óriási késsel, mivel nem volt más itthon. Halált megvető bátorsággal készítettem elő az alapanyagokat. Lényeg a lényeg, ahhoz képest, hogy milyen lehetőségeim voltak, sikerült egy igazán jó kis paprikás krumplit összedobni. Kikészítettem mindent, mire Ákos hazaért, egy szava sem lehetett. Aztán beleharaptunk az uborkába...Valami szegfűszeges, édeskés, leírhatatlan ízű dolgot fedeztünk fel benne. Gyanús is volt a neonzöld leve... Nem lett a kedvencem, mondjuk Ákos lelkesen eszegette, de lehet, hogy csak udvariasságból. Szóval első főzésünk kipipálva, erre sem lesz gondom megint pár hónapig  Azt hiszem itt sem válik belőlem nagyobb szakács, mint otthon. 

Kedden levert minket a víz a reggeli kutyasétáltatás közben. Bocsánat, nem reggeli, mivel itt teljesen eltolódtak a dolgok, délelőtti inkább. Van egy út, ami felvezet a parkolókig és egy vékony ámbár olyan fél méter magas betonsáv szegélyezi. Táltos ugye marha boldog volt, mivel elengedtük egy kicsit. Sajnos itt kötelező a póráz, ezért elég ritka, hogy szabadon rohangálhat a gyerek. Olyan lelkes lett, hogy nagy lendülettel elindult Ákos felé én pedig már a hintaló mozgásából láttam, hogy baj lesz! Felugott erre a vékony betonszegélyre, nem látta, hogy a másik oldalán igen csak nagy mélység tátong. Próbálta menteni a menthetőt, ezért  újra elrugaszkodott és hassal landolt a villanyórák tetején. Onnan lepattant és vagy két és fél métert zuhant majd természetesen félig a hátán landolt. Mindkettőnk arcára fagyott a mosoly, de szerencsére vigyorogva, ugrálva mászott ki a villanyórák mellől. Azért persze látszott rajta, hogy megszeppent, de nekünk előadta, hogy mennyire vagány és, hogy semmi baja nincsen. Én biztos voltam benne, hogy őt ismerve minimum egy lábtörés vagy hasonló, de valami isteni csoda folytán egy kis horzsolással megúszta a kalandot. 

A mélység:)

Porcelán, bizony!!!

A szerda és a csütörtök eseménytelenül telt, főleg, hogy szinte ki sem mozdultam. Ákostól kaptam egy remek kis sorozatot. Mindenkinek ajánlom, a címe Róma. Annyira rákattantam, hogy másfél nap alatt megnéztem az összes részt ami két évadot takar... Roppant „büszke” vagyok magamra. Szerdán azért megnéztük Greenhillst. Ez itt a nagyon drága és a nagyon gagyi találkozóhelye, amolyan "lengyelpiacos"... Vehettünk volna magunknak 150 pesosért gyenge minőségű Rolex karórát, viszont 3.000 pesosért pipec minőséget produkálnak mint például karcmentes kristályüveg (komolyan, adnak egy csavarhúzót, hogy karcold meg ha tudod), még a csatba is Rolex logó van gravírozva és a számlap körüli gyűrűn körben ott díszeleg a Rolex felirat. Balázsnak szeretettel : a legújabb IWC modellek is 4.000 pesos körül vannak :) Van persze 165.000 pesosért hiper- szuper eredeti designer táska is.Nagyon szórakoztató délelőtt volt, ennyi erőszakos eladóval már rég találkoztam.

Pénteken viszont újabb angol óra következett. Korábban mentünk be és Táltit is magunkkal vittük mondván, ne legyen olyan  sokat egyedül szegény. A délután nem is volt probléma, szépen elsétálgatott velem, megvárta amíg angolozom, szokás szerint remekül viselkedett. Hat óra felé megpróbáltunk hazajutni. Nem igazán sikerült... Nem elég, hogy a lehető legrosszabb időben végeztem, amikor a legnagyobb dugó van, még egy óriási, vérengző fenevad is volt velem. Negyed óra próbálkozás után végre hajlandó volt megállni egy taxis. Nem tudom mit gondolt, lehet azt hitte, hogy a kutyát majd az út szélén hagyom, de miután megkérdeztem, hogy mehetünk- e és jöhet- e a kutya, teljes pánikba esett és közölte, hogy a kutyával nem mehetek. Majd gondolkodott és azt mondta, hogy 1.050 pesosért elvisz az egyébként 70- 80 pesos körüli útra, így inkább próbálkoztam tovább... A következő elvitt volna, de miután mondtam neki, hogy csak órával vagyok hajlandó menni, ott is hagyott egy szempillantás alatt. Az utolsó volt a legjobb. Mondtam neki, hogy hova és csak órával. „Yes Mam” majd a következő saroknál, ami 20 méterre volt, közölte, hogy szálljunk ki, mert inkább mégsem visz el minket, neki nem lesz fuvara visszafelé. Na itt adtam fel a dolgot és hívtam Ákost, hogy elmeséljem a történteket. Szerencsére két óra múlva végzett, így inkább megvártuk, mivel hazajutni úgysem tudtunk volna. A Venice Piazza előnye, hogy rengeteg bár és étterem közül választhat az ember. Ennek köszönhetően gyorsan kinéztem egy helyet és  letoltam egy Long Islandet a nagy izgalomra, nehogy baj érjen és türelmesen, olvasgatva megvártuk Ákost. Azt hiszem nem nekem való itt a taxizás. Egyszerűen elképesztő, hogy haza akarsz menni, de nem tudsz és várnod kell, amíg mondjuk megfelelő sofőrt találsz vagy amíg jobb lesz a forgalom.  Később csatlakozott hozzánk Jun is, akivel sikerült egy remek kis estét eltölteni. Nem elég, hogy eszméletlen finom osztrigát ettünk, kiderült, hogy februárban Manilában lép fel a The Brand New Heavies. Teljes transzba estem, még sosem hallottam őket élőben, pedig az egyik kedvenc zenekarom. Legalább ez az információ bearanyozta az amúgy eléggé rosszul sikerült napomat. Ha ez nem lett volna elég, jó sokat beszélgettünk zenéről, mire kiderült, hogy a másik nagy kedvencem, a Dreadzone nem csak egy ismeretlen zenekar Jun számára, hanem szereti és ismeri is őket, ráadásul felvett 4 számot a kedvenc MP3 válogatásába ami mindig a kocsijában van. Ki nem nézte volna belőle az ember, belopta magát a szívembe. Szóval most várom tőle a részleteket a februári koncertről, legalább a szülinapi mulatság letudva.

Az első osztriga tál

Éjfél körül megérkezett Tamás is, ittunk vele is még néhány italt aztán mentünk együtt haza. Ma este nálunk aludt, mégpedig azért, mert másnap reggel indultunk a Caliraya tóhoz. A srácok nagyszájúan közölték, hogy ők nem fekszenek le, mert még beszélgetnek, iszogatnak, nekik nem kell az alvás blablabla... Tudjátok milyenek, főleg ha még isznak is  Reggel 4-kor még azt tervezgették, hogy rendeljenek-e valamit a Mekiből és kihúzzák-e ébren az indulásig... Ezt talán már említettem korábban, hogy itt van házhozszállítás a Mekiből! Szerencsére inkább lefeküdt mindenki aludni, de azért rányomta a másnapra a bélyegét ez a kis dínom-dánom. Erről viszont majd legközelebb!