2012. március 12., hétfő

Szokás szerint megint elcsúsztam az idővel, de szerintem már kezditek megszokni.  Az első élmény amiről szeretnék beszámolni az nem más, mint a helyi gyantázás. A szomszéd házban van egy Spa, ide járunk masszírozoztatni, nagyon kedves, aranyos lányok dolgoznak itt. Mivel gyantáznak is, ezért egyértelmű volt, hogy hozzájuk megyek. Be is jelentkeztem, majd kis pihenés után megérkeztem a megbeszélt időpontra. Nem szeretnék oldalakon keresztül mesélni, de meghatározó élmény volt, az egyszer biztos. Kezdődött azzal, hogy nincs meleg gyanta... Kérdezték, hogy jó lesz- e a hideg. Erre nyilván mindenki azt válaszolta volna amit én, hogy persze, nem gond. A Spaban általában felhomály van, ami nagyon kellemes masszírozás közben, de azért azt titkon reméltem, hogy csak kapcsolnak valami fényt vagy használnak kozmetikai lámpát amit például pedikűrnél és manikűrnél is fel szoktak kapcsolni, de nem, úgy gondolták, hogy gyantázáshoz erre nincs szükség. Belevágtak, ketten csinálták ami már eleve furcsa volt. Itt már kezdtem egy kicsit aggódni, de kedvesen elbeszélgettünk egymással, oldottuk a feszültséget. Életemben először volt olyan, hogy nem a leszedés fájt, hanem a felkenés. Azt hittem letépik a bőröm, de persze keményen tűrtem, még meg is lepődtek azon, hogy milyen jól bírom a dolgot. Ezek szerint másoknak sem tetszett annyira... Lényeg a lényeg, hogy ami otthon 15 perc az itt durván 50 perc volt, pedig mint mondtam ketten csinálták egyszerre. Miután végeztek a gyantázással ahelyett, hogy csipesszel szedték volna ki a megmaradt szálakat, ők inkább cérnával ügyeskedtek, ez merőben meglepő volt számomra. Szóval röviden ez a gyantázázás története, erősen gondolkodom, hogy tegyek-e egy próbát máshol vagy maradjon a borotva... Na kérem szépen, komoly dolgok ezek!

A következő hét elég mozgalmasra sikerült. A legnagyobb meglepetés kedden ért, ekkor derült ki, hogy felvettek HR adminisztrátornak. Épp itt volt az ideje, mert már kezdtem teljesen meghülyülni a sok egyedülléttől. A másik meglepetés még ennél is jobb volt. Szerdán ünnepeltem ugyanis a szülinapom, egy kicsit izgultam is, mert ez volt az első, amit egy idegen országban töltöttem. Ákos gondoskodott arról, hogy ne legyek szomorú. Reggel mindenféle kifogásokkal össze-vissza szaladgált, majd hazarohant és közölte, hogy na akkor most menjünk le reggelizni, meg Táltost sétáltatni. Beültünk  Karenhez, aki az itteni büfét csinálja, megrendeltük a szokásos kávénkat majd türelmesen vártunk, itt ugyanis kb 15-20 perc mire elkészül két kávé, mindezt úgy, hogy a kávé már előre le van főzve!!! Mondjuk az furcsa volt, hogy Ákos végig úgy beszélt Karennel, hogy még véletlenül se halljam. Aztán pár perc elteltével, megérkezett a tortám, gyertyákkal, mindennel. Hoztam a formám és elbőgtem magam, mert erre azért tényleg nem számítottam. Nagyon jól esett, boldog voltam először mióta itt vagyunk. Szóval köszönöm mégegyszer!!!

Csodaszep:)
A nap nagyon jól telt, Ákos nem dolgozott, hogy legalább a szülinapomon ne legyek egyedül. Bóklásztunk egy csomó felé, vacsoráztunk, jól éreztük magunkat. Elmentünk egy piacszerűségre, hogy bútort nézzünk az erkélyünkre. Garnitúrát nem találtunk ugyan, helyette viszont belefutottunk egy állatpiacba. Tragikus látványt nyújtott az egész. Az állattartási szokásokról már meséltem, de ez most túl tömény volt. Miniatűr ketrecekben nyomorogtak a kutyák, a legtöbbnek már most látható bőrbaja volt, a hőmérsékletet már nem is firtatnám. 8 soron keresztül, összesen kb.60 ilyen „állatbolt” volt. Igazság szerint én nagyon elkeseredtem, Ákos próbált elrángatni onnan, de akkor már úgy voltam vele, hogy ha már ide keveredtünk véletlenül, akkor megnézem, többet úgysem jövök. Ha egyedül mentem volna, egészen biztos, hogy egy 4 hónapos bullmasztiffal térek haza, alig bírtam ott hagyni, ő volt az egyetlen, akiben volt élet. A mellette lévő ketrecben egy 4- 5 hónap körüli bernáthegyi lakott. Bernáthegyi....35 fokban. Nem akarok belegondolni sem, hogy ha nem kelnek el ezek a kutyák kölyökkorban, vajon utána mit csinálnak velük a „boltosok”.
Folytatódott a hét, már szombaton reggel 7 órát írunk. Bevágódtunk Alden Innovajába és felrobogtunk Tamásékhoz, mivel többen mentünk azt találtuk ki, hogy tőlük legyen az indulás. Az út sajnos hosszabbra sikeredett, mint terveztük. Történt ugyanis két kisebb baleset Tamásék kutyáival :)Nem részletezném az esetet, a lényeg, hogy hangyányi csúszással, de időben megérkeztünk a szállásra.

Mivel kissé eltértünk a tervtől így az első dolgunk az volt a kipakolás után, hogy megrendeltük az ebédet. Amíg készült megúsztattuk a kutyákat, kiderült, hogy Soma is tud úszni, sőt! Táltossal versenyt úsztak a tóba hajigált fadarabokért. Közben megérkezett a kaja, rettentő finom volt, megérte annyit várni rá. Sietnünk kellett, mert ugye itt reggel 6-kor kel és este 6-kor nyugszik a nap ,nem volt vesztegetni való időnk. Hajóra szálltunk és elindultunk a szemben lévő kis szigetre, amin egy vulkán található. Ez volt a terv mára, megmászni a vulkánt. Odafelé óriási hullámokat kellett leküzdeni, hogy elérjük a szigetet, azt hittük ennél nem lehet már rosszabb. Kb. 20 perc után kikötöttünk a szigeten. Itt lehetett választani, hogy gyalog vagy öszvérrel közelítsük meg a csúcsot. Persze mi kemények voltunk, így a gyaloglást választottuk, ami nem is lett volna baj, de mivel a lustább turisták öszvérekkel mentek, ezért olyan porban haladtunk felfelé, hogy alig kaptunk levegőt. Marha meleg volt, por is akadt bőven, öszvéreket is kellett kerülgetni, de végül csak felértünk a csúcsra. A látvány meseszép volt, nem szenvedtünk hiába. Ez egy vulkáni tó, belátod a tetőről az egészet, ha pedig hátat fordítasz neki, akkor a Taal tó terül el előtted, ami óriási. A tóban régebben fürdeni is lehetett, de egy ideje beköltöztek a vízre a halászok akik itt is élnek és hát hová máshová is végeznék kisebb-nagyobb dolgaikat, mint a tóba. Ennyit a környezetvédelemről, pedig a vulkánhoz vezető ösvényen ki volt ám táblázva, hogy ne szemetelj és védd a környezetet blablabla. Fent megpihentünk kicsit, valahogy nem barátunk a 35 fokban túrázás.

Buko
Végre volt lehetőségem megkóstolni a friss bukot, ami nem más mint a machetével felnyitott friss kókuszdió. Bevallom őszintén én egy kicsit másra számítottam a levét illetően, nem lesz a kedvenc italom, ettől függetlenül nem volt rossz. A húsa viszont nagyon finom volt, sokkal lágyabb, szinte már zselés állagú, nem az a kemény cucc, mint amit otthon találsz a szupermarketes kókuszdióban. A visszaút hasonlóan poros volt, de ez ugye nem meglepő. Aki felment az öszvérrel az le is kellett, hogy jöjjön... öszvérestől, kisérőstől, szemetestől. Hamarabb leértünk Ákossal és Táltossal, így volt időnk kicsit nézelődni. Félelmetes, hogy milyen helyeken képesek élni az emberek, de inkább az, hogy milyen körülmények között. Európai szemmel ez szinte már elképzelhetetlen, nekik viszont teljesen természetes. Időközben megérkeztek a többiek is, így elindulhattunk visszafelé. Azt hittük nagyobb hullámok már nem lehetnek egy tavon, de tévedtünk. Hatalmas hullámokkal kellett megküzdenünk, ezeket már Táltos sem bírta túl jól ,ezért a szeme nagyjából úgy nézett ki, mintha tengeri beteg lenne és épp most akarna összebarátkozni a „rókával” :) Mindenki reszketett, hajónk kapitánya viszont rezzenéstelen arccal csapatta a jeepney motoros teknőnek. Gond nélkül meg is érkeztünk a tulsó partra, bár nekünk egy örökkévalóságnak tűnt. Zuhany, átöltözés és irány Tagaytay! Virágék ismertek egy jó kis éttermet, ide mentünk vacsorázni. Mint kiderült nem helyben készül az étel, hanem a szomszédos szállodából hozzák. Nem is akarok emlékezni arra, hogy menyi ideig kellett várni, arról nem is beszélve, hogy eszméletlen hideg volt és pokrócokba bebugyolálva ültünk a székeken. Vacsora után senkinek nem volt már ereje nézelődni és mivel nagyon- nagyon hideg is volt, inkább visszamentünk a szállásra aludni. Kisebb malőr : a sofőrünknek elfelejtettek szállást biztosítani, ő az autóban töltötte az éjszakát.

Másnap a reggelinél jött az ötlet, hogy mi lenne, ha elmennénk ma a tengerhez. Mivel a többség támogatta az ötletet így gyorsan betoltuk a kaját, összepakoltunk, fizettünk és útra keltünk. Persze én megint a mini ülésen ültem, alig vártam, hogy megérkezzünk. Jó 2 óra autózás után végre kiszállhattam. Na ez volt az én helyem! Ledobtam a ruhát és Táltossal együtt rohantunk be a tengerbe. Nem hideg, nem meleg, pont kellemes! Nagyon szívesen visszamennék, akár most rögtön! A hatalmas hullámoknak köszönhetően eszméletlen sokat nevettünk mivel sokszor beszélgetés közben, csendben, halkan érkeztek, így észre sem vettük őket, egyik pillanatban még beszélgettünk aztán már le is döntöttek a lábunkról:) A kutyák ezt a részt nem igazán élvezték, Táltos egy idő után tüntetőleg kifeküdt inkább a homokba. Gyorsan rájött, hogy ez nem a legjobb ötlet, mivel igy dél körül rettentő forró volt, ezért inkább behúzódott az asztal alá. Igazából nincs is mit ragozni ezen ,csodálatos élmény volt, remélem már nem kell sokat várni és újra megyünk valahová.

Sajnos hamarosan el kellett indulnunk visszafelé, mert nagyon hosszú út várt még ránk. Visszatértem kis helyemre, hogy újabb 4 órát nyomorogjak. Csodálatos élmény volt, ilyenkor bánom, hogy nem nőttem kisebbre. Az úton hazafelé megszámlálhatatlan árus található. Ők főleg fával foglalkoznak, apróbb ajándéktárgyaktól kezdve a bútorokig szinte mindennel, amit fából készíteni lehet. Félelmetes, hogy mennyire ügyesek és milyen szuper dolgokat csinálnak. Este 7 felé hazaértünk, alig bírtunk mozogni a fáradtságtól, bár én inkább a „kényelmes” úttól nem tudtam mozgatni semmimet. Én sajnos alig bírtam aludni, hiába voltam fáradt, nagyon izgultam az első munkanapom miatt.

Szóval ismét csodás helyeken jártunk és ismét hasznosan töltöttük ezt a hétvégét is. Megpróbálok a következő bejegyzéssel  hamarabb érkezni, mint ahogy ezzel tettem. Várjatok türelmesen!