Caliraya, Daranak és Metrowalk

Eljött a legközelebb ideje, kicsit elcsúsztam időben, de megpróbálom pótolni a lemaradásom. Szóval a srácoknak két óra, nekem pedig négy óra múlva muszáj volt felkelni a kegyetlenül hangosan ébresztő telefonokra. Ákos biztosra ment, mind a három telefonunkon beállított ébresztőt de ennek ellenére nekik marha nehezen ment az ébredés. Véleményem szerint igencsak dolgozott még bennük az esti sör és az a fantasztikus Boracay rum. „Hajnali” 7.10- re meg is érkeztünk Ákos irodája elé, mindenki elfoglalta a helyét a számára kijelölt autóban és útrakeltünk. Na persze nem eszik olyan forrón a kását a helyiek, így először még elugrottunk Jasperékhez felvenni egy labradoodle (labrador és valami keverék) kiskutyát akit aztán lepasszoltunk Randy anyukájáéknál és biztos ami biztos beültünk reggelizni mert ugye sietünk... itt így sietnek az emberek... Tomi Cristian-nal és Cat- tel utazott, mi pedig Táltossal és Ákossal bevágódtunk Randy autójába. Tomi próbált kicsit aludni, de vagy hirtelen kellett fékezni, vagy amikor már éppen elaludt megérkeztünk valami néznivalóhoz, ezért egyre rosszabb arcokkal fordult ki a kocsiból. Az alvásos ötletet én is támogattam, csak engem nem keltettek fel a fékezések. Szerencsére a bárhol és bármikor képes vagyok aludni! A hátizsákomat becsaptam a fejem alá és már el is borultam...

Az első állomásunk előtt megálltunk egy hihetetlenül zöld réten készíteni pár fotót. Ezután következett egy kilátó aminek természetesen nem emlékszünk a nevére. Volt ott egy marha jó kötélpálya, amin végig lehetett csúszni az egész terepen. Lehetett volna, de Randyék nem voltak túl bátrak, mi pedig még nem győztünk az előző este fölött. A csatolt képen láthatjátok, hogy mennyire szép is volt a hely. Innen elindultunk a Daranak vízeséshez. Nekem ez volt a kedvencem az egész nap folyamán. Kicsit olyan érzésem volt, mintha a Krka vízesésnél jártunk volna. Elképesztő volt az egész. A köveken átmászva tudsz eljutni olyan részre, ahol a vízbe is be lehet menni.  Végre egy hely, ahol Táltos is tudott egy kicsit úszkálni, persze nem kis zavart okozva ezzel a helyiek között. 10 perc elteltével már mindenki rajta nevetett, hozta a formáját ahogy azt tőle már megszoktuk. Szikláról ugrált, körbe-körbe úszkált a bedobott fadarab körül mert ugye nem találta, produkálta magát mint mindíg. Sajnos sietősen kellett továbbállnunk mivel a helyiek mentalitásához hűen, nagyon megcsúszva az idővel, másrészt pedig nem volt épp nagy meleg,  a kocsihoz menet az eső is elkezdett szakadni.  Nyáron viszont szeretnénk ide visszajönni, mert jobb időben talán már én is bátorkodom majd fürdeni, nem csak a fiúk!

Daranak vízesés

Újabb két óra autózás következett, hogy végre elérjük az út igazi célját, Calirayat. Mire odaértünk, ugyan tudom, hogy viccesen hangzik, de igencsak lehült a levegő, alig volt 26 fok!!! Baromira éhesek voltunk már, azonban az ebédet sikeresen lekéstük bár felajánlották, hogy a napidíjból ugyan nem engednek de csatlakozhatunk a szálloda vacsorájához 7 óra körül ami újabb 5 órányi éhezést jelentett volna. Ebből mi nem kértünk így az a megállapodás született, hogy hajókázás előtt mindenképp ebédeljünk meg valahol. Randy 20 méterrel odébb talált egy helyet, ahol lehetett enni. Mindennek néztük a kis viskót, csak pont olyan helynek nem, ahol konyha is van. Először levezettek minket egy mélyebb helyre. Nem is tudom hogy fogalmazzam, egy kis szinteltolás lehetett??? Ez egy terasz szerűség ahol  gyorsan rájöttünk, hogy a beeső esőn kívül van még egy zavaró tényező, mégpedig az, hogy elég erősen átfújja a szél. Így maradt az első opció, a fenti rész. Én leültem teljesen libabőrősen, Ákos a mai napig azon nevet, hogy hogy vagyok képes még itt is fázni. Nem tehetek róla, anyától örököltem... A fiúk rendeltek egy csomó kaját amit majd megosztunk és természetesen sört, hiszen már elmúlt dél! Hamarosan megjött a kaja, nagyon jól nézett ki és nagyon nagyon finom volt. Ki sem néztük volna ebből a kis viskóból, hogy ilyen ebédet rittyentenek össze nekünk. Egy kis ejtőzés után elballagtunk a hajós bácsikhoz. Most már szerettünk volna tényleg beugrani a hajóba és megnézni, hogy miért is jöttünk, de a hajó csak fél óra múlva indult, így azt javasolták nekünk, hogy várakozás helyett inkább nézzük meg a Japán kertet. Jó döntés volt, óriási, csodaszép kertet képzeljetek el, sajnos a  képek nem adják vissza teljesen a látnivalót.

Persze azért itt is jól szórakoztunk... Minek is lenne a mosdóban víz? Hiszen a wc nem azért van, hogy használd, kezet mosni meg ugyan minek ha úgysem használod a wc-t? Mindegy...  Mondjuk a kis házikóban még durvább volt a helyzet, kb 20 cm magas porcelán valami, viszont volt egy vödör víz benne egy merőkanállal. Nem viccelek, merőkanállal!!! Ehhez képest a japán kert egy igazi toalett paradicsom volt! De hagyjuk is a wc témát... Nagyjából időben visszaértünk a hajóhoz és most végre tényleg elindulhattunk. Azt hiszem nem meglepő, hogy a vízen még hidegebb volt, így én egy törölközővel bebugyolálva utaztam, de így legalább elviselhető volt az idő. A tó mellett félelmetes házak voltak, az igazán gazdagok engedhetik csak meg ezt maguknak. Ennél jobban nem lehet leírni, mindenki el tudja képzelni. A fordulónál viszont az eddigieket is felülmúló házikó állt. Nem nem... nem is házikó... Eszméletlen nagy palota, hatalmas aranyozott szobrokkal a teraszon, külön hajóval, külön úszó étteremmel, stb... Nem tudok annyi képet feltölteni, hogy minden látható legyen rajtuk. Ez a „viskó” az egyik híres, helyi színésznőé, gondolom a saját hajó azért kell, hogy a vendégeket szállítsa a fogadásokra...

Figyeljétek az aranynénit :)

Visszafelé érdekes élményben volt részünk. Sok-sok éve kutyázom már, de ilyennel még nem találkoztam. Az egyik forduló után a fák közül előbukkant egy szintén óriási ház. Ez még önmagában nem is lenne érdekes, de egyszer csak vagy 4-5 boxer-masztiff keverék vetette bele magát a vízbe és elkezdték üldözni a hajót. Ráadásul nagyon kitartóan, ez ám a terület őrzés, igazi házörzők, itt biztosan nem tör be senki. Aztán jött Táltos, marha keménynek hitte magát a hajóból, erősen ugatott, hogy majd ő megmutatja. Megnéztem volna, ha szemtől szembe van velük... Mindegy, a kis lököttem megint hülyét csinált magából ahogy szokott, de mi így szeretjük. Minden nap csinál valami olyat, amin lehet nevetni. Naplemente után értünk vissza a kocsikhoz majd elindultunk visszafelé. Megbeszéltük, hogy megállunk Antipoloban, ahol Randy lakik, mert nyílt valami Ice Bar és érdemes lenne megnézni. Így is tettünk, de ha jól emlékszem 2 perc alatt húztuk fel magunkat annyira Ákossal, hogy inkább átmentünk a szomszédos helyre. A méreg oka az volt, hogy egyből vittük Táltost és megmutattuk, hogy mi vele vagyunk, nélküle nem megyünk be. „Ok Sir, yes Sir, It’s ok Sir”. Egy kérésük van, a másodikra ne vigyük fel, mert az az étterem rész. Ez nem jelentett akadályt hiszen oda eleve nem is akartunk menni, de ekkor jött a csavar. Befizettük a pénzt, majd indultunk volna, ahol is az ajtónálló „bouncer” közölte, hogy nem vihetjük be Táltót, aztán jó vigyük, de a fal mellé feküdjön le. Elindultunk, majd megint elénk állt és közölte, hogy inkább mégsem. Azt hiszem itt láttam Ákos arcán, hogy igazán uralkodik magán. Visszafordult, határozottan visszakérte a pénzünket és átballagtunk a szomszédba. Amit azt hiszem így utólag egyikünk sem bánt meg. Én Cat-tel elkezdtem koktélozni, na jó ez enyhe túlzás, mert gyakorlatilag egész nap nem beszélt semmit, szóval azon kívül, hogy koccintottam vele, túl sok kommunikáció nem volt. Sebaj, nem egy beszédes típus. És akkor elkezdődött a ladyboy show :) Tánc, ruhacsere, éneklés, playback : egyszóval minden volt, amit csak akartunk. Ezután pedig bemutatták tűzzsonglőr tudományukat, ami azért jobbra sikerült, mint a táncos, utánzós :)
Amúgy nagyon helyesek voltak, lehetett velük beszélgetni mindenféléről, többek között azt is megkérdeztük, hogy hová rejtik ilyenkor a „rejtenivalót”. Ezt kaján mosollyal az arcukon meg is válaszolták : mára nincs mit rejtegetni mert a pisztolyhoz a tár már nincs meg :) Éjjel 1 körül sikerült hazaérnünk, hulla fáradtan beestünk a zuhany alá, onnan meg az ágyba. Ki kellett pihenni magunkat, hiszen vasárnap délután jelenésünk volt.

A vasárnapi program mókás volt. Mégpedig azért, mert egy olyan lánnyal találkoztunk, akivel évek óta egy helyen önkénteskedünk és évek óta fórumozunk ugyanazon a helyen, de még sosem találkoztunk élőben. Erre tessék, írt nekem egy levelet, hogy két hetet fog itt tölteni Manilában és ha van kedvünk, akkor fussunk össze. Mindketten úgy gondoltuk, hogy remek alkalom ez egy találkozásra. Mivel egyikőnk sem volt még a Mall of Asia-ban, ezért ide beszéltük meg a találkozót. Ez egy irgalmatlanul nagy bevásárlóközpont, de számunkra a lényeg az volt, hogy az öbölben van és rengeteg bár és étterem van a környékén. Először egy óriáskerékre ültünk fel, utána pedig kötélpályán átcsúsztunk az egész tér felett. Na ezután jöhetett az italozás :) Azt hiszem sikerült egy jó kis napot eltölteni együtt és várjuk vissza Tündét.

Ebéd Donnal az egyik legrégebbi indiai étteremben

A következő héten nem történt semmi nagyon különös, kétszer ebédre voltunk hivatalosak,először Peter-ékkel talaálkoztunk, tudjátok, tőlük béreljük a lakás. Másnap pedig Don-nal ebédeltünk egy jót az egyik legrégebbi indiai étteremben.  Szóval a hétköznapok eseménytelenül teltek, de aztán eljött a szombat. Az egyik magyar srác, Laci barátnője szaxofonozik egy zenekarban, elvileg az ő koncertjükre mentünk Eastwoodba. El is értünk a helyre, láttuk, hogy hol lesz, de gondoltuk van még időnk, így Virággal és Tomival iszogattunk még egy kicsit. Ennek az lett a vége, hogy a koncertről teljes egészében lemaradtunk, de mentségünkre szóljon, senki nem mondta, hogy csak egy 25 perces blokkot tolnak le mivel nem ők az egyedüli fellépők. Itt ez bevett szokás, sokszor inkább több banda játszik garantálva a változatos programot. Roxynak megígértük, hogy a következőn rendesen megjelenünk, de ez most így alakult. Innen elballagtunk egy mexikói étterembe és megpróbáltuk megvitatni, hogy hova is menjünk tovább. Metrowalkra esett a választás, így legalább Ákos is villoghatott egy kicsit, hogy majd ő megmutatja hova kell menni.
Fogtunk egy taxit, plusz 100 pesosért simán bepréselhettük magunkat 6- an, a látvány biztosan csodálatos volt  Kár, hogy semmit nem láttam, mert elől ültem Ákos ölében és próbáltam magam a térdeimmel és a fejemmel kitámasztani. „Kényelmes” utazás volt, de 10 perc elteltével  végre megérkeztünk a Decades-be. Én még életemben nem láttam ekkora kidobókat, le is fotózott velük Ákos, csak, hogy lássuk a méretbeli különbségeket. Amikor megérkeztünk még alig lézengett pár ember, de Virágnak és nekem nem kellett sok idő, hogy táncra perdüljünk, ennek a bátor ötletnek köszönhetően több embernek is megjött a kedve, így amint megtelt a hely, igazán szép kis társaság alakult ki körülöttünk.  Azt hiszem az a három, négy vagy talán öt kör  B52-es koktél egy kissé megártott Ákosnak, mert nem elég, hogy kezdett nagyon berúgni, még táncolt is. Mióta együtt vagyunk azt hiszem most láttam másodjára táncolni. A mozgáskoordináció nem annyira ment, így folyamatosan vagy fellökte vagy megtaposta a szerencsétlen 150 centis helyieket, én meg nem győztem szórni a népre a sorry-kat. Éjjel fél három körül nagy nehezen elindultunk haza, erről több szót nem is ejtenék, elég volt megélni. Még szerencse, hogy van házhozszállítás a McDonald’s- ból, életet mentett. Mármint Ákosnak, olyan éhes volt, hogy egész úton próbált kaját szerezni, amikor meg végre hazaértünk és a portások segítségével megrendelte a Dönci kaját, felértünk, míg én levittem Táltost kizárt a lakásból, mire bejutottam közölte, hogy akkor ő most lefekszik, de én várjam már meg a kaját, szóval...ennyi részlet elég az éjjelről, elég annyit tudni, hogy most egész héten Luca hét van. Jóvá kell tenni azt a viselkedést :)

Nagy nehezen magunkhoz tértünk vasárnap és átballagtunk Virágékhoz palacsintázni, de előtte bazároztunk. Jó sok gagyi cucc egy helyen, mókás volt. Voltak viszont gyönyörű kézzel készített bútorok, majdnem bevásároltunk az erkélyre de aztán Tomi mondta, hogy ahová most hétvégén készülünk, ott fele ennyiért meg lehet venni ugyanezt úgyhogy nem vettünk inkább semmit. A terv az lett volna, hogy palacsinta után kártyázunk még, de azt hiszem nem meglepő, hogy inkább hazajöttünk ledőlni. Minden energiánkat kivette a szombat este. Tehát megvolt az első bulink is Manilában, azt hiszem itt sem értékelik kellőképpen a tánckultúrámat, de nem baj...Ennél jobb már úgysem lesz.

Hamarosan jelkentkezem a legfrissebb kalandjainkkal!