Mozgalmas, tartalmas, rohanós csütörtök (és egy kis szerda)

Eltelt pár nap az első bejegyzés óta. Összegyűlt egy-két érdekes dolog megint.

Először is szerdán igazán bátor voltam és elmentem egyedül bevásárolni. Nyilván sokan nem értik, hogy ez miért nagy dolog, de ha itt lennétek nem lenne kérdés. Ákossal együtt indultunk, legalább a sarokig nem kellett egyedül bóklásznom, majd kipattantam a kocsiból és marha vagánynak tűnve, rikító narancssárga napszemüvegemben bevetettem magam a Shopwise labirintusába. A napszemüveg szuper dolog, annyira nem vesznek észre, bár itt

elég nehéz elrejtőzni, mondjuk lehet a színválasztás nem volt a legmegfelelőbb :) Tehát kis bevásárlólistámmal együtt elindultam a sorok között. Első pont a fogkrém volt. Egészen furcsa, hogy itt az a fogkrém amit mi otthon használunk, kb. fele annyiba kerül. Nem csak olcsóbb, hanem ajándék jégkockatartó is járt hozzá. Azonnal bedobtam a kocsiba, tudtam, hogy Ákos nagyon fog neki örülni. Napokkal ezelőtt mutogatta nekem, hogy mennyire vicces ez a kombináció. Aztán haladtam tovább, nem volt vészes, hagyma, banán, tonhal konzerv, tejföl. Tejföl....az itt nincs, vagyis nem olyan, mint amit otthon megszoktunk. Helyettesíti a natúr joghurt, ami kb. hasonló ízű.  Szépen beálltam a sorba, természetesen itt is nagyon ráérősen dolgoznak, egy örökkévalóságnak tűnt a várakozás. Végre kijutottam és jött a következő akadály. Taxit kellett fognom. Viszonylag egyszerű volt, sorakoznak a kijárat előtt, nem értik, hogy mit mondasz nekik, hova akarsz menni,stb., de nagy nehezen megoldottam a problémát.

Nagy szatyrokkal felszerelve bevetődtem hátra, majd elindultunk. Aztán hirtelen belenéztem a visszapillantó tükörbe. Egy olyan tekintet nézett vissza rám amit nem tudok pontosan leírni. Sokáig kerestem a guglin hasonló képeket, de nem találtam, pedig nagyon szerettem volna szemléltetni. Kb. olyan volt, mint amit a horror filmekben látsz. Amikor hirtelen bezáródnak az ajtók és nincs többé menekvés.  Ez teljesen ilyen volt. Szuper szemüvegem ismét felcsaptam, nehogy már rémültnek tűnjek vagy ilyesmi és erősen kapaszkodtam a zacskókba. Pár perc múlva megnyugodtam amikor kifordultunk a parkolóház sűrűjéből a már jól ismert útra. Remek, nem lehet nagy baj, 10 perc és otthon vagyok. Kicsit lehiggadva feltűnt, hogy furcsa hangok jönnek a kocsiból...Ha otthon ilyen hangot hallanál valószínűleg nem is használnád többet az autót, vagy el sem jutnál eddig a zajig, mivel élsz a szervíz adta lehetőségekkel.  Most tudatosult bennem, hogy miért vannak a taxik tele vallásos tárgyakkal. Ahogy Virágék mondják, a Szentlélek tartja össze őket. Nagy igazság.  A lényeg, hogy egyben, élve kiszálltam:) 

Este pedig érkezett kis vendég is hozzánk. Mondjuk ez itt elég gyakran előfordul, de még mindig szívesebben látjuk, mint a hatalmas csótányokat, akik alkalmanként betérnek a házba.

A csütörtök kalandosnak ígérkezett. Elvileg este vacsora lett volna Ákos főnökével és a helyi vezetővel, amúgy volt is,de erről majd részletesen később.

Találtunk lakást, végre...Megfelelő, jó helyen van, jó áron van. Áki kedden vagy szerdán elment megnézni, engem pedig elvitt csütörtök délelőtt, hogy én is láthassam. Szebb volt, mint a képeken. Elég gyorsan ment a menet, az angol tulaj ott volt, tetszettünk neki, együtt elmentünk Ákos irodájába, előkerült minden fontos ember és már meg is volt a bérleti szerződésünk.

Amíg az ügynökre vártunk, vicces dolgot ettem, nézzétek meg:

Képen

Élőben

Aztán Ákinak rohannia kellett meetingre, gondoltam addig beülök a HR részre, nagy bajom nem lehet. Fran és Malou dolgozik ott, eszméletlen helyesek. Vártam vagy másfél órát Ákosra, majd közölte, hogy neki mennie kell az ügyvédekhez. Még szerencse, hogy potyára várakoztam. Mondjuk legalább eldobtak a Market Marketig. Ez a következő csodálatos pontja volt a napomnak. Próbáltam elvegyülni, gondolhatjátok mennyire sikerült. Mint azt az előzőben írtam, imádják a bevásárlóközpontokat, szerintem betegesen...Elterveztem, hogy ebben a két órában azt csinálom, amit sokan mások is. Nézelődöm, vásárolgatok, kávézgatok,semmit teszek...Rá kellett jönnöm, hogy én ezt otthon is utáltam, ez a „shoppingolás” nem az én világom. Szeretek célirányosan haladni, csak ami szükséges, azt megvenni. Aztán gondoltam azt is, hogy mivel jó pár dologra szükség lesz a lakásban, megveszem azokat, hogy ne kavirnyáljak feleslegesen. Az ötlet remek volt, de aztán rájöttem, hogy ha bevásárolok, annyival több cuccot kell mozgatnunk a költözésnél. Ez sem jött be.

Egy gyors kaja után, elszaladtam mosdóba. Nem lenne ez olyan nagyon érdekes, ha úgy menne, mint otthon. Itt még ez sem olyan. Először is beálltam a sorba, mint mondjuk a Westendben mozi után, de itt nincs mozi, szimplán csak sokan vannak. Végre célt értem, siettem, nem volt kedvem a fürkésző tekinteteket nézni, futás, kézmosás. Kézmosás???? Nem fértem oda a mosdókhoz, csak 5 perc elteltével. Hogy miért? Mert folyamatosan festik magukat vagy korrigálják a sminkjüket. Mint a filmekben: „kimegyek, bepúderezem az orrom”. Ezt persze úgy teszik, hogy még véletlenül se férj oda egy sietős kézmosásra. Igazán szórakoztatóak, eszméletlen erősen sminkelik magukat, úgy néznek ki, mint a bohócok, azt hiszik ezzel javítanak bármin is, el vannak varázsolva...A másik vicces dolguk, hogy mivel elég alacsonyak, nagyon magas sarkú cipőket vesznek fel. Ezzel nem is lenne baj, ha tudnának benne menni, de nem tudnak. Botorkálnak bennük, jó lassan haladnak, hátha így biztonságosabb.  Ezért elképesztő látványt nyújtanak, még ilyen cipőkben sem magasabbak nálam, pedig én sem vagyok egy óriás. Azért természetesen vannak nagyon helyes és szép lányok is itt,akik smink nélkül is jól néznek ki. Ez a kis szösszenet a nagy átlagról szólt.

Kimenekültem az áruházból és befizettem magam egy mangó shake. Eszméletlen finom a mangó, nem olyan, mint otthon, egészen más. Otthon nem is szerettem. Közben érkezett a telefon, hogy lassan induljak vissza az irodába, hogy találkozhassak a leendő angol tanárommal, Shereevel. Kedves, mosolygós lány, letoltunk egy kávét, megbeszéltük a részleteket. Kipuhatolta okosan, hogy hogy is állok én az angollal. Amúgy már jobban, mint az elején, de még mindig nem merek beszélni. A hülye kishitűség, mint mindig.

Visszaértünk, megkerestem Ákost, aki közölte, hogy jajj, az van, hogy mégis megyünk vacsorázni Mattel és Junnal. Persze rám tört a pánik, hogy majd biztos nem is értik amit beszélek vagy én nem fogom érteni amit ők beszélnek. Elindult a cidrizés, gyomorideg, minden ami kell. Mégsem akartam kellemetlen helyzetbe hozni Ákost. Ahhoz képest, hogy mennyire izgultam, nagyon jól sikerült, jól is éreztem magam, nem volt különösebb gond. Persze volt nagy röhögés, amikor sikerült benyomnom egy elég csípős falatot. Még szerencse, hogy előtte megkérdeztem csíp- e. A válasz egyöntetű nem volt, nekem meg hirtelen lángvörös füleim lettek és eltorzult az arcom. Feldobta a bulit.

Matt,Áki,Jun,Lucika

Szóval jól sikerült a mulatság, Jun hazafuvarozott minket és hulla fáradtan beestünk a házba. Gyorsan leellenőriztem Táltos sérülését. Mielőtt elkezdenétek visszaolvasni, hogy hol is írtam erről, ne tegyétek, ez a történet még csak most jön. Fél l 1- 1 körül hívott Tomi (hm..hívott...van itteni számom), hogy történt egy kis baj, de már elállították a vérzést. Egy laza hőhullám futott át rajtam, elképzeltem, ahogy nincs meg az egyik füle vagy leszakadt a lába vagy valami ennél is komolyabb sérülése van. A balhé tárgya annyi volt, hogy megint nem bírt magával, kaját látott és gondolta, az nem is Somáé,hanem az övé. Soma viszont jogosan máshogy vélekedett és elkapta Táltóka orrát. Ugye a fül és az orr környékén elég nehezen áll el a vérzés, Tomiék meg is ijedtek. Egy a lényeg, a rémület és hangzavar nagyobb volt, mint a tényleges probléma, bár Tálti természetesen előadta,hogy ő mennyire megsérült. Mutogatta az amúgy nem látható sebet az orrán. Jól szórakoztunk rajta, de a legtöbben ismeritek, tudjátok milyen nagy színész:)

Hamarosan megérkeztek Virágék is, előkerült a házi pálesz. Volt mit ünnepelni, van lakásunk...:)

Amúgy holnap, azaz szombaton reggel költözünk, gyorsan ment a dolog. Furcsa lesz elmenni, olyan jól megvoltunk, nagyon jól éreztük magunkat Tamáséknál. A kutyáik is sokat fejlődtek, mi lenne ha maradnék még? Még rendesebbek lennének. Tomi lelkesen követi a tanácsaimat itthon is, séta közben is. Jóleső érzés, ezek szerint  volt némi haszna annak, hogy itt voltunk.

Azt hiszem más érdekes dolog nem történt az elmúlt két napban, de nem is nagyon lenne időm többet írni. Pakolni kell, hiszen holnap költözünk!!!! Izgalmas dolog ez, várjuk már.

Jelentkezem az új lakásból, csatolok majd képeket is. Megnézhetitek rövidesen, hogy milyen csini kis kérót találtunk. Azért a medencéről és a Club Houseról mutatok most is:)

 

Az első élmények... nem túl röviden :)

Január 5-én este 8 felé még átmentünk a szomszédba Zitáékhoz egy búcsú palacsinta partyra. Mint mindig most is imádnivalóak voltak és nagyon jól éreztük magunkat, de lehetett érezni, hogy keményen uralkodunk magunkon, nehogy elgyengüljünk. Nincs náluk jobb szomszéd, ezt még most is bizton állítom :)  10 felé Anna barátnőm is megérkezett, mondván,  nélküle nem mehetünk ki a reptérre :)  Próbáltunk aludni, de nem nagyon ment, még gyorsan megbeszéltük, hogy mi is lesz, amíg távol leszünk. Azért az álom erősebb volt, de sajnos hamarosan ébresztett a telefon. Utolsó ellenőrzés, megjött a taxi, rohanás, közben megérkeztek a szüleim is. Itt még kemény voltam, vagyis próbáltam az lenni... több-kevesebb sikerrel. Kiértünk a reptérre, január 6.  reggel  4 óra. Táltos miatt hamarabb ment a csomagfeladás, stb... Beraktam a boxába, megbeszéltük, hogy alszik egy nagyot és mire felkel már várni fogom. Tudom kicsit soknak tűnik, de nagyon izgultunk érte, 21 órán keresztül repült, várakozott, idegenekkel sétált. Tehát a gyereket eltolták tőlünk és most jött a nehezebb része. Először Annánál tört el a mécses, a szüleim előtt pedig le a kalappal, nagyon keményen tartották magukat. Bár állítólag a hazaút már nem ment ilyen jól. Azért a gyerek előtt kemények voltak :) Elköszöntünk, én voltam a leggyengébb láncszem, nem tudtam abbahagyni a sírást. Mégiscsak messze megyünk, nem az a hely ahonnan haza tudok ugrani egy hosszú hétvégére.

Míg vártunk a beszállásra Ákos mindent megtett, hogy jobb kedvem legyen, de nem járt szerencsével. Csak a bőgés ment. Aztán a repülőn is, aztán Amszterdamban is akadt egy-két könnycsepp az 6 óra várakozás közben. Majd nekivágtunk a 12 órás útnak...

Január 7-én végre megérkeztünk Manilába és csak fél órás csúszással :) Az utazás marha hosszú volt, mondjuk sokkal rosszabbra számítottam. Amszterdamban még azt is láttuk, ahogy Táltost kipakolják a gépből, legalább kicsit megnyugodtunk, hogy még mozog,  nagy baj nem lehet :)

Aztán megérkeztünk a manilai reptérre. Sikerült eljutnunk a csomagokig, ahol nagy megdöbbenésünkre Táltit boxostul lerakták a futószalag mellé, két őr pedig 3 méter távolságból várta, hogy végre valaki jelentkezzen a kutyáért. Már itt kiderült, hogy rettegnek a kutyáktól. Amúgy Táltosra nagyon büszke vagyok, szuper kutyám van. Remekül viselte az utazást :) A következő meglepetés 5 perc múlva ért minket, amikor is rájöttünk, hogy nem érkezett meg az egyik csomagunk. Mondanom sem kell, hogy gyakorlatilag az összes ruhám abban volt. Kiderült, hogy még otthon keveredett el, valószínűleg megakadt menet közben és el sem indult Manila felé... igazán jól indult a kiruccanásunk.


Utazás előtt felkészítettek minket, hogy a kutya miatt majd mennyit fogunk várni és mennyit fogunk fizetni,  hiába vannak meg a papírjai... kb. 15 perc alatt lerendeztük :) És 5000-10000 pesos helyett csak 350-et kellett perkálnunk :)

Végre kijutottunk a levegőre, na nem mintha jobb lett volna, mert olyan magas a páratartalom, hogy először fulladozás volt :) Egy újabb fél óra elteltével megérkezett értünk Tamás, akinek köszönhetően most van hol laknunk :) Ő és a felesége Virág,  felajánlották nekünk, hogy amíg nem találunk megfelelő lakást, nyugodtan szálljunk meg náluk. Itt ismét megköszönném nekik :) Jófejek, kedvesek, marha jól elvagyunk. Nevelem a kutyáikat... mert ugye az ember alapvetően nem változik :)

Tehát az első nap beköltöztünk Granwoodba egy pici faluba, ami két utcából áll. Ezt körülveszi egy nagyobb falu és azon kívül már a pörgősebb rész van :) Amúgy mókás kis hely, nagyon nyugis és ami a legfontosabb, nagyon biztonságos. Itt erre is figyelni kell, hol, merre mész, stb...

A falu végében medence, kis kert :) A nagy faluban szintén medence, kosár pálya, ide járunk ki reggelente dobálni Ákival :) Megy az iskolázás ezerrel!!!

A szombat a minél további fennmaradásról szólt, hogy át tudjunk állni, mivel ez a plusz 7 óra elsőre elég meredek volt! Este pedig természetesen skypeolás a szülőkkel, bőgéssel körítve.

Eljött a vasárnap, az első dolgunk az volt, hogy ruhát vegyünk nekem :) Elég mókás, hogy ezzel kellett kezdeni, de ez a bőrönd mizéria nem hiányzott. Aztán délután szülinapi partyra voltunk hivatalosak. Egészen pontosan a szemben lévő házba, ahol Tamásék főnökéék laknak. Ők bolgárok, nagyon kedvesek és szimpatikusak,  még ajándékot is kaptam tőlük : 3 könyvet, hogy hogyan is éljem túl Manilát :)

Pár  órával később a többi magyarhoz mentünk át, szintén szülinapi zsúrra :) Így legalább mi is találkoztunk velük, Laci összedobott egy jó kis harcsapaprikást, nem is kellett több!!!

Peti épp örül a csodálatos ajándékának :)

Hétfőn be kellett mennünk Ákos irodájába, ami innen marha messze van. Ez az egy oka van annak, hogy hamarosan elköltözünk. Ha dugó van, kb. másfél órát kell taxizni a cégig. Azért ez elég húzós. . Oh. . . és megérkezett a bőröndünk is, egészen hamar. Az az igazság, hogy már vasárnap megérkezett de mivel nem tudtuk Tomiék pontos címét a reptéren, ezért Ákos a cég cmét adta meg és hétfői kiszállítást kért. Végre volt ruhám :)

Egy szokványos kép a mindennapokból

A kötelező körök után volt egy kis időnk bóklászni a környéken, azaz Bonifacio Global Cityben, ez gyakorlatilag a legelitebb negyed Makati után, amit egyébként Manila pénzügyi negyedének is szoktak nevezni, afféle helyi Wall Street. Ehhez, mármint BGC-hez közel keresünk kéglit, hogy ne kelljen órákat taxizni. Ákos kollégái teljesen kibuktak mikor megtudták, hogy gyalogoltunk. A filippinok sehová nem mennek gyalog. Taxival, riksával, busszal, jeepneyvel közlekednek. Amúgy itt az sem biztos, hogy a taxisofőr elvisz :) Ha éppen messzinek találja az úticélod vagy dugó van, vagy akármi más baja van, közli, hogy nem visz el vagy azt mondja, hogy nem tudja hol van, illetve a kedvenc kifogásunk mikor elfelejtenek hirtelen angolul miután meghallják a címet. Kedden szembesültünk ezzel is, fél óra és vagy 15 taxi után végre valaki vállalta, hogy hazahoz minket. Elképesztő... Persze az sem életbiztosítás, ha valaki mögé beszállsz. Természetesen vannak rendes sofőrök is, de ahhoz képest, hogy egy nagyon vallásos népről van szó, ott vernek át, ahol tudnak, lehet hogy óriási kerülővel visz, vagy nem is oda visz. Vagy egyszerűen közli menet közben, hogy innen nem megy tovább... Általában ezt a leginkább durva részeken szokták megtenni. Van olyan hely, ahol  mondjuk nem is hajlandó megállni. A legérdekesebb kedden volt, amikor olyan részen mentünk át, hogy a sofőr is bezárta maga mellett az ajtót és hátra is pillantott, hogy nálunk is be van-e zárva :) Azért ez jelent valamit ... Mondjuk itt alapszabály, hogy amint beülsz, zárd be az ajtókat.

Megérkeztünk BGC-be :)

 A lényeg, hogy ez a rész, mármint Global City, teljesen más. Óriási házak, gazdagság, fényűzés. Mondjuk itt érdekes, mert kb. utcánként változik. Kedden voltunk ilyen helyen. Elmentünk Greenwoodba házakat nézni. Ki is néztünk egyet, szép volt, nagy volt, jó áron volt, de furcsa falu volt. A másik utcában már palaházak, őrület... A legtöbb rész itt olyan, hogy fallal körbe van véve, bent medence, fegyveres őrök, stb... , de amint kiérsz imádkozol, hogy fél perc alatt kapj taxit, különben bármi megtörténhet. Ebből a szempontból is nagyon szerencsés, hogy hoztuk Táltost, rettegtek tőle, személyi testőrömmé lépett elő :) Azért ha helyzet lenne, hamarabb szaladna el, mint én :) Még jó, hogy ezzel ők nincsenek tisztában...

Kedden viszont nem csak házakat néztünk, hanem sikerült eljutni a Manila Ocean Parkba is. Ez egészen hihetetlen élmény volt. Nagyon szépen megcsinálták, óriási akváriumok, sok program, fóka-show... persze tegyük hozzá, hogy ehhez is tartozik egy kicsi bevásárlóközpont :) Ez a mániájuk, minél nagyobb a tömeg, annál jobban érzik magukat. Egy halom hatalmas Westend típusú központ van, de mondjuk a legkisebb is kétszer akkora.

Szerdán megint megnéztünk két lakást. Ezek már végre megfeleltek, de itt a bérlés sem megy egyszerűen. Közöltük az igényeinket, hogy először maximum három hónapra szeretnénk kibérelni kutyával együtt, ha pedig megfelel, akkor hosszabbítunk és maradunk 1 vagy akár 2 évig. Bólogattak, ígérgettek, helyeseltek. Megnyugodtunk... Másnap érkezett az email, hogy egy hónapra mégsem vehetjük ki kutyával, csak min. 6 hónapra és nem tudunk most költözni, mert kiadták 5 napra, stb... Ennyit a megbízhatóságukról és a korrektségükről. Szóval még mindig keresgélés van, próbáljuk a legmegfelelőbbet megtalálni. Majd elfelejtettem! A céggel szemben is van egy apartmanház, ez lett volna a legtutibb. Mondták is, hogy kutyabarát, nem lesz gond. Persze amint meglátták Táltit, közölték, hogy ő nem számít kisállatnak, túl nagy és így sajnos nem vehetjük ki a lakást. Itt kb. a csivava a megengedett méret, tehát Tálti egy óriás szörnynek számít. A kutyatartási kultúrájukról ne is beszéljünk. Nincs is nekik... a hátsó kertben ketrecekben... Ennyiben ki is merül. Szomorú látvány.

A szerda másik izgalmas része az volt, hogy, mivel Ákosnak bent kellett maradnia az irodában, egyedül kellett hazataxiznom Táltossal. Igazán kalandos másfél óra volt. Hiába volt a megállapodás, a ház előtt még bepróbálkozott a sofőr, hogy 100 pesos extra bevételt gomboljon le rólam. Azt hiszem látta az arcomon a lényeget!

Csütörtökön tartottunk egy pihenős napot, medencézés, napozás, olvasgatás, meg hasonlók... biztos marha jó ezt olvasni az otthoni mínuszokban :) Este találtunk egy nagyon jó kis éttermet, az almás San Miguel pedig eszméletlen finom :)

Péntek este is átballagtunk ide, de most már Táltossal. Én olajban sütött disznó belet vagy felcsíkozott gyomrot ettem, egészen jó íze volt. Addig nem is volt komolyabb bajom, amíg Ákos el nem kezdte elemezgetni, hogy mit is ehetek, utána már valahogy nem esett olyan jól. Kár, hogy ilyen vizuális vagyok :)

Szombat reggel motorokat kellett néznünk. Ákos szeretne venni magának valamit, hogy könnyebben be tudjon járni dolgozni. Megértem, hogy gyorsabb lenne, viszont itt életveszély a közlekedés. Eleve csinálnak 7-8 sávot a 4 sávosból, nem néznek, csak mennek és eszeveszettül nyomják a dudát. A szabály: csak azzal foglalkozz, ami előtted van... nem tudom mi lesz velem vezetés nélkül, de itt nem valószínű, hogy bevállalom :)

Este újabb vacsi volt Tamásékkal és a bolgár párral. Most koreai étteremben nyomtuk. Kifejezetten finom volt, kedves kiszolgálással és óriási pánikkal a kutya miatt. Mindenféle számunkra ismeretlen földi javakat hoztak folyamatosan, megállás nélkül! A képen kb.  a dolgok fele látható,  mert egy másik asztalnál közben marhát és disznót grilleztek, miközben a konyhában sütötték a királyrákot. Lényeg a lényegben, hogy aki nem szereti a csípőset az inkább ne menjen koreai étterembe, mert szinte az összes saláta csípett, mint a veszett fene :)

Később sikerült skypeolnom kicsit Kisbarátomékkal, ahol Ádám nem tudta hova tenni, hogy a tv-ben lát, ezért gyorsan odarohant és lenyomott egy puszit... a tv-nek :) Imádom ezt a  gyereket... hiányoznak is... mindenki hiányzik igazából.

Vasárnap visszamentünk az Ocean Parkba, mivel megmaradt a jegyünk Fish Spa-ra és az éjszakai szökőkutas, lézeres, zenés előadásra. A halpedikűr vicces dolog. Az első pár percben nagyon fura, rángatod a lábad, mert csikis, de utána egészen  jó és lehet látni, érezni a változást.

Hétfőn voltam először teljesen egyedül. Ákos mostantól dolgozik, így magányosság van. Szépen elhatároztam reggel, hogy kimegyek a medencéhez és megírom az első bejegyzésem a blogomba. A terv remek volt, azonban délután egykor rendeltünk vizet, amit elvileg hamar kihoznak... 4-kor megkértem Tamásékat, hogy telefonáljanak már rájuk, mert még nem sikerült kiszállítani. A válasz az volt, hogy mi nem is rendeltünk vizet :) Majd negyed óra  múlva egyszerre két vizes cég is megérkezett, teljesen el vannak varázsolva :) Ennyit a medencénél való írogatásról, integettem a lemenő napnak és elhalasztottam másnapra az irkálást...

A legjobb volt, amikor este Táltossal kisétáltunk a kedvenc éttermünkbe vacsorázni. Döbbenet az arcokon... egyedül, egy európai nő, ráadásul egy kutyával... nem igazán tudtak hova tenni minket, szórakoztató volt :)

A legmókásabb az, hogy itt bármit eltervezhetsz, nagy valószínűséggel úgysem az lesz. Vagy az időjárás tesz keresztbe vagy a helyiek. Felesleges tervezgetni! Persze még nem vonhatok le messzemenő következtetéseket másfél hét után, de nem lesz egyszerű menet ez a két év. Ami mondjuk engem a legjobban zavar, hogy eszméletlen piszkos itt minden. Nem is figyelnek oda, ha bármi nem kell nekik, egyszerűen eldobják. Itt a faluban, meg általában a zárt területeken rend van, de amint kiérsz már megint csak kosz mindenhol. Hozzá kell majd szokni, bár azt hiszem nekem ez hosszabb időt fog igénybe venni :)

Első bejegyzésnek jó hosszú lett, de most volt idő rá. A továbbiakban majd rendszeresen írok... Terveim szerint hetente viszont ha történik valami rendkívüli akkor azt azonnal megosztom itt veletek :)

Bár inkább nem ígérek...